Ajánlom figyelmedbe
Azért erről csak kell írnom.
Hat héttel ezelőtt még azt sem tudtam, mi az a pránanadi, eszik-e vagy isszák, zsákban tartják vagy üvegben. Aztán fel lettem világosítva, hogy valamiféle energiával való gyógyítás, kezelés, amit az ember szintről szintre tanul, hogy ezáltal segíthessen másokon és akár önmagát is kezelje.
Kedvesem lelkesen vetette magát bele a tanulásba, az első szint (máig sem tudom, mit jelent) elvégzése után aktív méregtelenítésbe és önkezelésbe kezdett, hogy így emelje az energiaszintjét. Kívülállók számára ez a kezelés valami "öntapogatásnak" tűnik, amolyan "ismerd meg a tested, ha már benne élsz" dolog. Nálunk a gyerekek csak annyit mondtak:
- Anya varázsol!
Bevallom, kételkedve fogadtam párom új hóbortját, de úgy gondoltam, ami nem árt, az használhat is akár.
Gyermekkorom óta iszonyú migrénes fejfájással küszködöm, ami tegnap is eluralkodott rajtam. Egész délután és este fetrengtem jobbra, balra. Beszélni sem volt kedvem. Megpróbáltam aludni egy kicsit, de képtelen voltam a fejemet hasogató fájdalomtól. Éppen fájdalomcsillapító után kutattam, mikor kedvesem felajánlott egy grátisz kezelést. Az embert megpróbáló fájdalom arra sarkallja az embert, hogy mindent megtegyen azért, hopgy végre jobban érezze magát. Kapva kaptam hát az alkalmon, mondtam, próbáljuk meg, addig nem veszem be a gyógyszert. Néhány perces kezelés után tízes skálán mérve kilencesnek ítélt fájdalmam körülbelül kettes szintre csökkent, majd fél óra elteltével teljesen megszűnt.
Nem tudom pontosan, hogyan is működik ez az egész, de egyet tudok: használt. Nem hiszek a hókusz-pókuszokban, a csodaszerekben és a manilai csodadoktorokban sem, de egy valamiben már igen. Az ember valóban képes az általa közvetített energiával fájdalmakat megszüntetni, gyógyítani.
Még valami. Az energiával való kezelés egy nagyszerű dolog. De az a szeretet, féltés és gyógyítani akarás, ami sugárzott a páromból kezelés alatt, szintén nagy erővel hatott rám és biztosan hozzájárult a fájdalom csillapításához. Mert ezek nélkül semmit nem érne az egész.
Ezermester
Nem vagyok ezermester, de azért én is próbálkozom megjavítani ezt, azt.
A gyerekek és jómagam áldásos tevékenységeként két szék is beszakadt alattunk a közelmúltban. Akkor még úgy gondoltam - mi sem egyszerűbb ennél -, gyorsan megjavítom a székek kárpitborítású ülőkéit.
Az én drága angyalommal rögtön autóba pattantunk, s meg sem álltunk a legközelebbi barkács áruházig, hogy mevásároljuk az anyagokat. Persze, mint annyiszor most is voltak intő jelek, amiket nem voltam hajlandó tudomásul venni.
Miután méretre vágattuk a falapokat, elkezdtünk apró szög vagy csavar után kutatni, amivel a kárpitot és a szivacsot kellett a fához rögzítenem. Először az aktuális három betűs áruház polcait vizsgáltuk át alaposan, hiába. Lelkesedésünkből mit sem veszítve átsiettünk a konkurrenciához, hátha ott sikerrel járunk. Persze, ott sem leltünk semmi olyanra, amire szükségünk lett volna. Ekkor már elgondolkodtam azon a belső hangon: ne csináld! Az én drágámnak eszébe jutott, hogy régebben, egy szintén nagyon fontos "csavaros ügyet" egy erre specializálódott üzletben vásárolt csavarral sikerült megoldani. Na akkor hajrá! Irány az említett bolt, ahol próbálkozásainkat végre siker koronázta.
Otthon rögtön neki láttam a javításnak. Fűrészeltem, reszeltem, már csak a kárpitozás volt vissza. Hát... Egy centis csavarokat félkilós kalapáccsal eltalálni úgy, hogy az ujjam ne sérüljön, szinte lehetetlen feladat. Szerintem óriási önuralomról és tűrőképességről tettem bizonyságot, hogy minden egyes ütés után csak a fogaim között szisszenjek fel és ne hangosan káromkodjak, mivel galamblelkű kedvesem a közelben tartózkodott.
Közel másfél órás küzdelem után elkészült a mű. Büszkén hordoztam körbe a lakásban, mint török aga a levágott gyaúr fejét. Még órákig nézegettem volna alkotásomat, ha az én egyetlenem, szívem szép szerelme meg nem szólal:
- Nagyon szép! Milyen ügyes vagy! De miért van fordítva rajta a minta?
Valóban. Miért? Teljesen összeomlottam, sajgó ujjaim lüktetése az agyvelőmig hatolt, a levágott apró darabokról leesett szálkák érezhetően vájták a húsomba magukat. Kínomban csak ennyire futotta:
- Ugye, nem baj, ha nem kezdem újra?
- Dehogy! Ez így is szebb, mint volt - szólt az én tündérbogaram bájos, gyermeki mosolyával az arcán, s mire észbekaptam, már el is tűnt mellőlem.
Запорожец
A fővárosban születtem. Lakótelepi, úgynevezett "kulcsos" gyerek voltam. Míg szüleink dolgoztak, mi a házak között múlattuk az időt a többiekkel.
Sosem unatkoztunk. Ha más nem akadt, bújócskáztunk, fogócskáztunk a lépcsőházakban. A parkolóban számoltuk az autókat, figyelemmel kísértük, ki milyen autó tulajdonosa. A "zsigulisok" jómódúnak számítottak, a "trabantosok" és "skodások" már a nem annyira módos, de a jó helyzetben lévő emberek táborát gyarapították. Voltak számunkra extrémnek tűnő autótulajdonosok is. Ilyen volt például az, akinek Zaporozsece volt. Volt egy fazon, ő rögtön három tulajdonosának is vallhatta magát. Ez még nem is tűnhet annyira extrémnek, de az egyiket rózsaszínre, a másikat citromsárgára "fényeztette". A harmadik öreg, egy ütött-kopott bordó volt. A fickó minden vasárnap dél körül ünnepélyes keretek között beindította a járgányait, ami majdnem akkora zajjal járt, mintha egy hadosztálynyi tank masírozott volna végig a parkolón. Szüleink mérgesen szidták emberünket:
- Még a vasárnapi rántott csirkét sem lehet nyugodtan megenni!
Mi gyerekek bezzeg nem voltunk felháborodva. Vidáman, az ablakban lógva néztük a berregő jószágokat, miközben arról beszélgettünk, ha egyszer felnövünk, ilyen autónk NEM LESZ, az egyszer biztos.
Korai reggelek
Nem mindegy, az ember hogyan ébred. Van, hogy pokolba kívánjuk a reggelt, mikor a vekker szinte a velőnkig hatoló csörömpöléssel ébreszt. Sőt még a ébresztőre beállított mobil lágy muzsikája is sérti a fülünket. Az ilyen reggeleken sokszor a nap végéről álmodozunk, miközben álmosan vánszorgunk ki a hálószobából.
Aztán vannak olyan reggelek is - akár ez a mai -, mikor felbéredni érdemes, de felkelni tilos! Olyan ajándék birtokosa lehetsz, amiről addig álmodni sem mertél...
Azt mondják az "okosok", a reggeli szerelmeskedés a hosszú élet titka. Többek között. Ha ez igaz, akkor vagy örökké fogok élni, vagy hosszú életem végére egy hirtelen baleset tesz pontot. Ha minden hímnemű társam ilyen csodás, mesés kényeztetésben részesülhetne, mint jómagam, a világ sokkal szebb és élhetőbb lenne, mivel kevesebb frusztrált férfi járna-kelne a világban. De addig is, míg keveseknek adatik meg az élmény, a többieknek nem marad más, csak az irigykedés. Most nagyképű lennék?
A kora reggel történtek után remegtem a fejem búbjától a lábam ujjáig, hosszú percekig szólni sem tudtam. Közben az én drágám karját az enyémbe fonva édes álomba merült. Miután magamhoz tértem, néztem a hajnal kirajzolódó körvonalait, miközben egy soha szűnni nem akaró kéjes mosoly ült ki az arcomra, mintegy a történtekkel is pofont adva a szürke, unalmas hétköznapoknak.
A művésznő
Sok mindent láttam, hallottam a "pályafutásom alatt", ahogy szomorú, úgy vidám dolgok is történtek velem.
Budapesten dolgoztam a közrendvédelmiseknél. Hűvös, szeles, késő októberi délután volt. A városban mindenhol hosszú autósorok kígyóztak. Kollégámmal azt teveztük, bevonulás előtt kerülünk még egyet az útvonalunkon. A hatodik kerület egy forgalmas kerezteződésében éppen zöld jelzést kaptam, amikor egy jármű nagy sebbeséggel a piros jelzés ellenére elém kanyarodott. Egymásra néztünk a társammal és szinte egyszerre nyúltunk a megkülönböztető jelzést kapcsoló gombhoz. Én csak annyit mondtam:
- Na, ezt azért már nem!
Megállítottuk az autót, odasétáltam a sofőr felöli ajtóhoz és kinyitottam. Egy nagyon csinos ismert színésznő nézett rám riadtan.
- Talán valami baj van? - kérdezte.
- Miért úgy érzi, hogy mindent jól csinált? - kérdeztem vissza.
- Hát lehet, hogy egy kicsit sárgább volt a lámpa, mint kellett volna.
- Igen, végül is így lehet is mondani!
Miután ellenőriztük a nyilvántartóban gépjármű adatait, rádión keresztül a hölgyet leprioláltam - persze nem volt vele semmi gond -, hadd irigykedjen a többi kolléga. Ez alatt a hölgy ijedten lapult a kocsijában. Társammal megvitattam a dolgot és úgy láttuk, az ijedtsége mellé egy figyelmeztetés éppen elég büntetés lesz. Visszasétáltam a kocsihoz és kinytottam az ajtót.
- Most mi lesz? - kérdezte riadtan.
- Tudja hölgyem, hogy ezért a szabálysértésért tízezer forint bírság jár? Most eltekintek tőle, de ígérje meg, hogy ezt a pénzt a kislányára költi!
Mivel a kérdésem mondhatni költői volt, választ sem várva becsuktam a jármű ajtaját és elindultam a saját kocsim felé. Hirtelen kiabálásra lettem figyelmes, meg fordultam. A hölgy hosszú bundában kipattant az autójából, utánam futott és a nyakamba ugrott. Össze-vissza csókolt, miközben a két lábával a levegőben kalimpált.
- Köszönöm, köszönöm! Nagyon köszönöm! Annyira aranyos volt hozzám! - kiabálta. Csak álltam ott, mint egy szobor, szótlanul az útteset közepén. Sok éves tapasztalattal a hátam mögött, halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy mit mondjak vagy csináljak. Néhány másodpercig így álltunk, aztán elengette a nyakam, még egy búcsú csókot lehelt az arcomra és igazi dívaként belibbent az autójába, majd elhajtott.
Még most is ott állnék, ha a társam nem lök oldalba széles vigyorral az arcán.
- Na mi van, nem megyünk? Mindenki téged néz!
Körülnéztem, a forgalmi dugó miatt rostokoló atutókból mosolygó, nevető emberek néztek rám. Autóba pattantunk, elhajtottunk a helyszínről.
- Te, ez mi volt? -kérdeztem a kollégát.
- Én nem tudom. Majd ebből is egy rendőr vicc lesz, ami majd így kezdődik: áll a rendőr az úton a nyakában egy nővel...
- Na menjél te a p...ba!
Nem édesem
- Nagyon nehéz velem, ugye?
- Nem édesem, nem az.
- Hát nem tudom.
- Nélküled sokkal nehezebb lenne - mondtam már csak magamban, de ő ezt nem hallhatta.
My baby...
A buszon utaztunk. Ő ott ült előttem és én csak néztem őt és arra gondoltam, olyan ő nekem, mint egy nagy "baba". Bájos, aranyos. Olyan ő, akiről gondoskodhatok.
Fiatal pár szállt fel babakocsival a buszra. A gyermek édesen aludt, mit sem törődve a világ zajával.
S akkor ő hirtelen megmozdult. Fel sem fogtam, mi történik, már elhárította a kisgyermek arca felé közeledő hátitáskát. Megdöbbentő volt ez a CSAK számára természetes mozdulat. Én észre sem vettem, hogy baj közeleg. Ahogy más sem.
Hát úgy látszik, az én "babám" nem csak aranyos, de gondoskodó is... Ezért még inkább szeretem és tisztelem őt. Szívembe zártam a pillanatot.
Leckét mondunk
- Nagy- Britannia és Észak-Amerika között milyen kapcsolat volt?
- Az óceán?
- Miért dobálták a teásládákat a vízbe az 1773-as bostoni teadélutánon?
- Hogy a vámosok ne tudjanak teázni?
Azok a hétfő reggelek
Szeretem a hétfői napot, reggel frissen, vidáman, kipihenten ébrednek a gyerekek. Hangos szó nélkül, csendben készülődnek és boldog mosollyal az arcukon idulnak iskolába. Délután mindegyik csemete időben haza ér, beszámolnak az iskolában történtekről és az uzsonna után neki látnak a leckeírásnak. A vacsorát követően édesanyjuk aláírja az aznap kapott ötösöket és a dicséreteket az ellenőrzőjükben. Később mindenki elfoglalja magát: olvas, rejtvényt fejt, társasjátékozik. Este szófogadóan, csendben indulnak fürdeni és az esti búcsúpuszi után mindenki nyugovóra tér.
Csodalatos álmomból ajtócsapkodásra, kiabálásra riadtam:
- Pet gyere már ki a fürdőből, órák óta bent vagy!
ÚRISTEN, MEGINT EGY HÉTFŐ REGGEL!
Zöldségfasírt
Mert mi férfiak is tudunk, ha akarunk...
Baleset adó
A legújabb őrület: BALESET ADÓ!
Tehát nem elég, hogy összetörted magad, fizesd ki a rendőrségi bírságot, a megemelt biztosításod, javíttasd meg az autódat és nem mellékesen még fizess adót, mert figyelmetlen voltál és elnéztél egy közlekedési táblát. Na erre mondják, hogy "nagy az Isten állatkertje, csak alacsony a kerítése".
Úgy gondolom, hogy csak azt lehet meg tenni egy néppel, amit enged. Úgy látszik, mi mindent.
Szerintem legközelebb az országgyűlési választásokat már nem kell hirdetni, nem kell agitálni, elég lesz megrázni a kolompot, minden birka összecsődül, utána mehet a vágóhídra miután kopaszra nyírták, ha addig még nem.
Éhes vagyok!
Miközben kiment a hálószobából, magam elé mormoltam:
- Éhes vagyok!
Látszólag nem törődött zsörtölődésnek is tűnhetö duruzsolásommal.
Ráadásul eltűnt. Már épp azon gondolkodtam, hogy leteremtsem, miért nem jön vissza, mikor ő hívott be a hálószobába. Néhány perc elteltével mégis csak megjelent, olyan fantasztikus tojásrántottát prezentálva nekem (mindezt úgy, hogy észre sem vettem), hogy a közismert szlogennel éljek, "még az angyalok is bűnbe esnének tőle"! Gazdagon megrakva minden földi jóval: kolbász, hagyma, padlizsán!
Rá kell ébrednem arra, hogy kedvesem, nem csak hogy a konyhaművészet "vangoghja", de a stílus amivel ezt előadja, lenyűgöző és utánozhatatlan.
Újítások
Újra a Tények. Az Andrássy úttal kapcsolatban nyilatkozta egy járókelő:
- Én szeretem az újításokat. Főleg, ha a régi dolgokat visszaállítják.
Kiesett a gödörből
TV2, Tények. A miskolci gázrobbanás egyik szemtanúja szerint:
- Csak azt láttam, hogy a két férfi kiesett a gödörből.
Na az már elég érdekes látvány lehet, mikor valaki kiesik egy gödörből.
Legközelebb szerintem ilyen híre számíthat a néző:
- A Csendes-óceánon a viharos ídőjárás miatt lezuhant egy anyahajó. Mindenki meghalt, a többiek megsérültek!
Amiért itt vagyok
Amikor először meghallottam a hangját, azt gondoltam:
- Ki lehet ez a tünemény, akinek a torkában egy szimfónikus zeneker játszik?
Elvarázsolt a hangja! Nagyon sokat beszélgettünk és vágytam a talákozásra, de olyan nagyon távol laktunk egymástól.
Egy napon mégis elindultam hozzá. Izgatott voltam. Útközben többször felhívtam őt és mondtam, merre járok, mikor érek oda. Megérkeztem a vasútállomásra, persze hogy nem volt még ott. Leültem egy padra, vártam. Azt már tudtam, hogy késni fog, de szerencsére mégsem kellett rá órákat várnom. Mikor megláttam, az volt az első gondolatom:
- Milyen hülye a frizurája, de azért aranyos!
Kérdeztem, hová menjünk, amire egy határozott "nem tudom" volt a válasz. Azért mégis csak eljutottunk egy kis kávézóig, ahová beültünk. Kívülállónak olyan semmitmondó csevegésnek tűnhetett a beszélgetésünk, de mi ketten tudtuk, "terepszemlét" tartunk, felderítjük a lélek felszínét, hogy később könnyebben a mélybe tudjunk ásni. Néztem, ahogy issza a teáját, ő nem kávézik. Ki tudja ő mit gondolhatott akkor rólam?
Elindultunk csak úgy céltalanul, leültünk a város fő utcájáról nyíló kis parkban. Azóta is a mi parkunknak hívjuk... Gyönyörű délelőtt volt, igazi fantasztikusan szép, nyári nap délelőttje. Egy padon folytattuk a kávézóban elkezdett beszélgetést. Hol ő mondta, hol én, aztán egyszer csak megcsókoltam. Már magam sem tudom, honnan vettem bátorságot. Utána már ösztönösen hajoltunk a másik felé, csókoltuk egymást, és akkor megláttam a szemében valamit: félelemmel teli vágyakozást. Azt éreztem, arra vágyik, hogy valaki erősen szorítsa és óvja mindentől és mindenkitől, az egész világtól. Akartam őt. Nagyon. A lelkét, a testét. Akarva-akaratlanul a tudtára kellett, hogy adjam.
Valamikor a nap folyamán beültünk egy csendes kis étterembe. Megvallom őszintén, ott és akkor elveszítettem a fejem. Soha nem éreztem ilyen lángoló szenvedélyt, mint akkor (ez azóta is tart). Őrülten kívántam. Akkor éreztem életemben először, hogy milyen érzés az, ha egy NŐt tartasz a karjaid között! Szinte nem is gondolkodtam, csak folyt belőlem a szó:
- A városban maradok holnapig... Még nem tudom, hol alszom, de itt maradok, mert holnap is látnom kell...
Éreztem, kicsit gondolkodik, majd a telefonjáért nyúlt. Rövid körtelefon után felajánlotta, aludjak náluk. Naná, hogy igent mondtam. Kicsit zavarban volt, mondta, be kell vásárolnia, nem számított vendégre. Sebaj! Gyalog sétáltunk hazáig, minden percét élveztem, hisz akkor már foghattam a kezét.
Otthon egy gyors bemutatkozás a családnak, vidám trécselés a gyerekekkel. Alig vártam, hogy kettesben legyünk... Őrült módon estünk egymásnak, szinte faltuk egymást. Testének minden porcikáját éreztem, azt akartam, hogy eggyé váljunk és soha senki ne tudjon többé minket elszakítani egymástól.
Rövid volt az az éjszaka. Reggel fáradtan keltünk. Ráadásul mindketten tudtuk, el kell mennem. Tudtam, hogy vissza fogok jönni, hogy nem egy éjszakás kaland volt, amit átéltem. Azt éreztem, hogy sosem akarom elengedni őt, ölelő karjaim mindig védeni fogják, nem csak a testét, a lelkét is.
Társak
Az elvtárs lehet bajtárs , de a bajtárs egyáltalán nem biztos hogy elvtárs. S mekkora az esélye annak, hogy az elvtárs, ha arra kerül sor, akkor bajtárs is lesz?
Ketten
Nagyon szeretem a focit. Ez tény.
Régen, mindig egyedül néztem a meccseket a tévében. Most már ketten ülünk ott a legkisebbel, kiabálva a góloknál, frászt hozva a többiekre. Szeretem a magyar csapatot, de még inkább azt, mikor együtt nézzük a meccset, szurkolunk, s közben látom, hogyan csillog a szem a boldogságtól!
Tehát van, amit még jobban szeretek, mint a foci. Ez is tény.
gyerekek
- Aranybulla?
- Az mi?
- Röviden, törvények...
- És miből van?
- Nem az a lényeg. Papírból...
- Jééé, azt hittem, aranyból...
(Pet)
- A "mennyet" hogyan írjuk?
- A menni igéről van szó?
- Igen.
- Azt, hogy "menni" hogyan írod?
- Jajj!
- Ugye nem ny-nyel írtad?
- De... hehe...
- Úristen!
(Pet)
- Moldova Euróbában van?
- Igen, Románia mellett.
- Nahát, ezt nem is gondoltam volna. Milyen sok ilyen ismeretlen ország van...
(Rachel)
Azt kérte
Azt kérte tőlem a születésnapján, hogy írjak végre. Mert szerinte mindig csak mondogatom, mennyi mindenről tudnék írni. Akkor most elkezdem...